Napi hülyeség

Részletek máskor most csak az agyhalott írásomat kapjátok xD

Ja és jó halloweent már aki tart olyat xD

Körbenézek, körülöttem mindenfele csak kiszáradt halott fák erdeje, mely alatt csak a szürkés föld van, halott kopár vidék ez bármerre is tekintek.

Csak a jó térképet nézem ugye? – tettem fel magamnak a kérdést miközben a térképet bújtam és próbáltam megkeresni rajta magamat, miközben drága lovam továbbra is lépve haladt az úton.

Aztán kis idő elteltével felnéztem a térképekről, szám mosolyra húzódott, ahogy megláttam egy kisebb falunak az első néhány házát. Majd felsóhajtottam – Most már biztos, hogy késni fogok. –

Viszonylag kis faluba értem be már ha falunak lehet nevezni az út mentén lévő néhány házat, majd végül a fogadó előtt megálltam és leszálltam lovamról akit a vályúhoz vezettem, aztán pedig bementem, a régi nem is kicsit romos fogadóba melynek ablakiból még fény tört elő.

Odabent sem volt jobb a helyzet, kis kétemeletes fogadó, ugyanolyan, mint a többi ebben a világban, csak ez még a többinél is lepusztultabb volt. A csupasz fafalakon csupán csak gyertyatartók voltak, de legalább gyertya is volt bennük, és a szoba túlsó végén lévő kandallóban is égett a tűz. Jobbra volt pult mögötte egy jó középkorú kopaszos férfi éppen a poharakat mosta el, s csupán félszemmel figyelte, hogy beléptem.  Aztán ahogy közeledtem feléje letette a poharat és a rongyot, majd rám nézett.

-          - Szolgálhatok valamivel esetleg vándor uram? –

-          - Csupán csak egy pohár vizet kérnék. – válaszoltam mire a fogadós a pult mögül felkapott egy poharat és megtöltötte vízzel aztán letette elém.

-          -  Maga is arra az eseményre jött ide? – kérdezte a fogadós miközben a pultnak támaszkodott, s néha-néha az emeletre vezető lépcsőt figyelte.

-          - Én csupán eltévedtem, aztán itt kötöttem ki. – közben a megittam a pohárból a vizet - Egyébként meg miféle esemény lehet erre?

-          - Azt mondják, hogy a közeli mocsáron túl mesés kincsek vannak elrejtve. Néhány napja már érkeztek is páran, azt hittem maga is azért jött.

-          - És ezek a kincsvadászok most odakint a mocsárban vannak?

-          - Dehogy odafent alszik az összes, veszettül hangos egy bagázs már nem, azért de legalább egy kis forgalom is van erre.

-          - Értem, nos, köszönöm az szomjoltót.

-          - Máris továbbáll?

-          - Csak ha lovam kipihente magát. – azzal odébb álltam a pulttól és egy közeli székre leülve kihasználtam ennek a világnak az egyik előnyét vagyis hogy ingyen üzenhetek, így elkezdtem egy levelet írni harsaknak melyben beszámoltam hogy néhány napot késni fogok, hogy mennyit majd kiderül ha valaki fentről lejön és megmutatja a térképen hogy hol is vagyok most.  Aztán mikor odafentről furcsa ütődő hangokat lehetett hallani kicsit elkezdtem kételkedni benne, hogy az ötlet jó volt-e? Végül mikor az ütődő hangokat felváltották az ordítások. – Ezek mit művelnek odafent? – kérdeztem halkan magamtól, fogadós pedig mintha mit sem törődne vele törölgette a legtisztább poharat.

-          - Te malac! Szóval te etted meg az összes tartalék kaját az este akkor most lemész, azt megveszed, amit megettél! – hallatszódott már tisztán az ordítás, amit léptek hangjai követtek.

A lépcsőn egy roppant magas illető kezdett el lefele jönni, léptei alatt a falépcső nyikorgott.  Ahogy a pult felé fordult mintha szellemet láttam volna, aztán Sirannis az első bamba pillantása után ismét rám nézett.

-          - Bazdmeg, hogy a gecibe kerülsz ide? – közben odajött és leült egy velem szemben lévő székre.

-          - Ne káromkodjál már Sirannis! – ordított le valaki az emeletről

-          - Akkor gyere, le ide azt nézd meg, hogy ki van itt!

-          - Malac hol a kajám!? – egy újabb ordítás most mástól, aki éppen a lépcsőn jött le, teljes páncélban csupán csak sisak nem volt rajta, - Te Bircsi, te hogy kerültél ide? – aztán Schiff is leült Sirannis mellé – Malac hol a reggeli? –

-          - Sehol, ha éhes vagy vedd meg magadnak. – vágta rá Sirannis dacosan a választ mire Schiff megragadta Sirannis karját feltette az asztalra – Ahogy akarod, akkor megveszem magamnak. - s elővett egy kést. Sirannis erőlködött, hogy kezét kiszabadítsa majd félperc erőlködés után feladta – Jóvan bazdmeg akkor megveszem nektek azt a rohadt reggelit – azzal Schiff elengedte Sirannis karját aki aztán a fogadóshoz lépett.

-          - Te is eszel ugye? – kérdezte Schiff tőlem, miközben a lépcsőn Rex jött lefelé – Sirannis már mondtam, hogy ne káromkodj! – rám nézz – Üdv bircsi, jó látni, hogy te is egész egyben maradtál. – mondta.

-          - Hé, Rex, holvan Dron? – kérdezte Schiff

-          - Alszik. – válaszolta Rex

-          - Akkor keltsd fel, muszáj reggeliznie, még ha pocsék is a kaja, de Sirannis fizeti. Ami pedig téged drága Bircsi barátom illet, hogy keveredtél ide?

-          - Én is ezt akartam kérdezni, hogy nektek mi dolgotok egy ilyen kietlen helyen, egyébként csupán csak kitérőn vagyok itt.

-          - Szóval eltévedtél Minron? – szólalt meg álmos hangon, a lépcsőn lefelé igyekvő Dron – Ezt egy szóval nem mondtam, de ahogy elnézem még mindig nem szántad rá magad hogy kipróbáld azt a rózsaszín hajszínes cuccot amiről egy éve beszéltél. –

-          - Vagyis azt, amiről te győzködtél, hogy kellene nekem, mert akkor azt lesheted. –

Közben Sirannis ismét az asztalhoz ült majd néhány a levegőben tett kézmozdulat után a semmiből különféle ételek kerültek az asztalra, amelyek közül a hozzá legközelebb eső kenyérnek tűnő dolgot megragadta majd egy nagyot harapott belőle. Eddigre már Dron és Rex is az asztalnál ült és ők is evésbe kezdtek.

-          - Na, akkor te Bircsi – kezdte Schiff – ha eltévedtél, akkor merre akartál menni igazából?

-          - Elvileg ennek a szintnek valami kisvárosába valahol nyugaton.

-          - Cimbi, ugye tudod, hogy most egy észak-nyugati helyen vagy? – mondta Sirannis – Ha tudta volna, hogy került volna ide Malac? – vágta rá Dron aki kezdett az éjszakai bagoly életből visszarázódni – Egyébként Min minek akartál odamenni? –

-          - Találkozom ott harsakkal. – válaszoltam majd ismét beleharaptam a kifli szerűségbe.

-          - Szóval ő is ebbe a vacakságba került – jegyezte meg Schiff miután belekortyolt egy forró csésze teába – és mivel tengeti az idejét? –

-          - Egy héttel utánam jött el frontról – mindannyian felnéztek - azóta abban a városba van ahova tartok.

-          - Azt ne mond – kezdte Rex - hogy mindketten frontharcosoknak álltatok, azért nem gondoltam volna, hogy így eldobjátok az életeteket.

-          - Azért annyira nem vészes hely – kezdtem a választ miközben letettem a kifli maradékát – és egyébként én csupán csak egy másodvonalbeli gyógyító vagyok nem több a városba segítek a sérülteknek és folyton követem a frontot vagyis most egy két hétig nem voltam ott. De ennyit most arról veletek mi a helyzet, mit műveltetek az elmúlt évben és mit kerestek itt?

-          - Hát miután a második szinten ott hagytál minket – kezdte el komor hangvétellel Dron – úgy döntöttünk, hogy felfedezzük ezt a helyet szóval néhány szinttel alattatok voltunk nézelődtünk meg fejlődni próbálgattunk. Ide meg a kincsvadászat hozott minket, és most, hogy te is – a komor hangvételt eddigre inkább egy ördögi váltotta fel - itt vagy jössz te is. Ha már másért nem is azért mert egy évig nem hülyültél velünk és jössz nekünk ennyivel.

-          - Meg nekem a mai reggeli árával! – vágott közbe Sirannis mire Schiff ismét előkapta azt a kést – jólvan azt nem kérjük rajtad, számon. –

-          - Hát jó legyen, elmegyek veletek, de azért lehetőleg ugye túléljük? –

-          - Persze, hogy túléljük, más választásunk nem nagyon van, vagy itt ülünk, vagy máshol ülünk, vagy harcolgatunk. Viszont ideje lenne akkor összeszedelődzködni, ja és a Malac által vett kajából mindenki vihet. – mondta Dron mire Sirannisnak a végére csupán csak egy megjegyzése maradt – Anyád! – akaratlanul is idézek a régi időket egy másik valóságból ahonnan ide lettünk bezárva, de legalább még él ez a bagázs és ez a lényeg.

A Visszatérés

Na akkor jöjjön egy kis "mintöri" csak úgy, hogy ez a szép hétfői nap még kellemesebb legyen mindenkinek.
Szóval csak lényegesen, úgy 2-2.5 évvel ezelőtt mikor a portálra keveredtem, főleg kérések miatt kezdtem el írni, az alapkoncepció az úgy nézett ki, hogy az akkori számomra fontos portálosok benne legyenek és velük kapcsolatba írni egy sztorit, meg emellett volt még egy igen fura háttér történet is de az már mára a feledés homályába került (amíg nem szándékszom ide is retro sztori valamiket felpakolni és NEM, NEM FOGOK IDE OLYANOKAT FELPAKOLNI :) ) ez az alap kis sztori 5 fejezetet élt meg egész jól fogadták a portálon de rengeteg kliséből épült fel, emellett egyes személyek átírása a sztoriba se sikerült megfelelően de magának az alapsztorinak a veszte akkor is két dolog lett: az első, hogy túl sokat akartam, és túlzottan megakartam felelni az időigényeknek is (voltak fejezetek ahol emiatt külön újra át kellett dolgozni mert az idő miatt fontos részeket egy az egyben kihagytam),  a másik az, hogy rettentően lusta vagyok és sajna csak ritkán szánom rá magam az írásra. Szóval igen 5 fejezet az alapkoncepció bukta. Innentől indult be az én "sztorispirálom" mivel ezt a művet már több tucatszor újra kezdtem hol a saját karakteremre alapozva, hol az egészet megismételve picit javítva, de egyiket sem fejeztem be sose.
Aztán volt egy jó nagy szünet ahol vagy fél-egy évig nem írtam semmit, és itt a nyár én meg újra kedvet kaptam az íráshoz, először egy kis "fejvadászos kellemességgel" azután pedig úgy döntöttem, hogy ismét próbát teszek és most már végre letudom ez a művet egyszer s mindenkorra. S ehhez az előző műben kitapasztalt formához nyúltam, vagyis rövid novella, és a belső tudat felhasználása.
Így jött létre a több szempontból is igaz Visszatérés, amivel a felvezetés most végett ért és akit esetleg érdekel annak jó olvasást kívánok ;)

A Visszatérés

 - Figyelem-figyelem, a reggeli műszakváltásig már csak 15 perc. Minden reggeli műszakos jelentkezzen az eligazítónál. Minden reggeli műszakos azonnal jelentkezzen az eligazítónál! - monoton és gépi hang, mint már oly sokszor, most is ezzel kezdődött el a reggel, a nevem Tairon
Faulk, már több mint húsz éve dolgozom a Sith Birodalom ezen támaszpontján, mint a kémelhárítás egyik végrehajtója, és ez az elmúlt húsz év alatt roppant jól ment nekem, mintha csak erre születtem volna, és negyed óra múlva kezdődik az én műszakom, szóval ideje lenne
kikelnem az ágyból, azt hiszem. Nem mintha különösebben ki szeretnék ma mozdulni innen. Már hónapot óta nem tudok aludni, és nem tudom miért - gondoltam magamban miközben próbáltam kikászálódni az ágyamból, és eljutni a zuhanyzóig, ami sikerült is, bár a zuhanyzás előtt az ajtómon dörömbölni kezdtek.

- Faulk nyisd ki! - ordították oda kintről, szóval gyorsan felvettem némi ruhát, és kinyitottam az ajtót, ahol szokottan most is csupán csak Kyp állt, mint már vagy 10 éve minden áldott nap.

- Kyp Durron, évek óta mondom neked, hogy ne zörgess ilyen korán az ajtómon, tudniillik szeretném rendbe rakni magam.

- Jó reggelt drága cimborám, igen, tudom, hogy már rengetegszer elmondtad ezt, de nekem is jó okom van arra, hogy ilyen korán zavarjalak.

- És mi lenne... - közben ásítottam egyet - ...az a csúcsszuper ok, drága barátom? - kérdeztem vissza, és közben beinvitáltam az alvóhelyemre, aztán pedig, mint minden reggel, most is megmostam az arcom.

- Hát az, hogy megtudjam, hogy rendben vagy-e? Bár megint rosszat álmodtál, Faulk?

- Ja, mint mindig, most is álmodtam, hogy jó vagy rossz, azt már én sem tudom.

- És mi volt közbe arra emlékszel?

- Nem sok minden maradt meg belőle - válaszoltam neki, és közben előkészítettem a speciális fekete páncélom, mely nélkül soha nem szoktam kimenni, orvosi és egyéb okok miatt.
- A karodhoz volt köze, meg azokhoz a tetves jedikhez? - kérdezte Kyp, s mikor a jedi szót mondta ki, szinte a tekintetére éget az undor, amivel kiejtette a szót, ennek a sith létén túl azon oka van, hogy a jedik egyik robbantásos merénylete miatt a jobb karom szétroncsolódott, és a fejemet is több repesz érte, ennek okait emlékezési hibákkal most is szenvedem.
- Nem, ez most valami más, de fogalmam sincs mi.
- Akkor mesélj, mire emlékszel?
- Arra meg nincs időm, 10 percem van elkészülni, és jelentkezni.
- Nem lesz gond, csak meséld már el.
 - Hát legyen, de közben öltözni fogok. Szóval, valami olyasmi, mintha egy szellőző járatból figyeltem volna két sith összecsapását...

- Biztos, hogy két sith volt?

- Asszem, nem tudom. ... Na, de ott tartottam, hogy az egyik sith végül valahogy a földre küldi a másikat, s eztán már csak egy olyasmi kép maradt meg, mintha két pisztolyt fognék a győztesre, illetve még a vesztes sithnek a tekintete maradt meg, de nem tudom miért. És azt sem, hogy miért vannak már hónapok óta ilyesfajta álmaim.
- Értem, nos, én nem vagyok orvos, de tudom, hogy nagyon sokat szoktál olvasni, szóval szerintem csak egy könyvre emlékeztél így vissza vagy ilyesmi.

- De ez nem egy álom volt?

- Mondtam, nem vagyok orvos, de kösz, hogy beszéltél róla, ja, tényleg, műszakkezdésed lesz bocsánat, hogy zavartalak, én már megyek is, további jó napot. - s mire a mondat végére ért volna már el is viharzott a szobából
- Jó napot neked is - jegyeztem meg az orrom alatt, s önkéntelenül elmosolyogtam mikor rádöbbentem, hogy bár nekem papírom van arról, hogy emlékeim egy része eltűnt, az ő emlékei sith létére 5 perc után eltűnnek.
- Figyelem-figyelem, a reggeli műszakváltásig már csak 5 perc. Minden reggeli... Basszus, már csak ennyi időm van hátra, döbbentem rá, és gyorsan magamra vettem a sisakom, a páncélkesztyűket pedig már az eligazító felé való futás közben rögzítettem.

 

Végül is kicsi késéssel, de beértem, nem mintha sok dolgot elmondtak volna ott. A lényeg annyi volt, hogy legyünk résen, figyeljünk, és minden vackot jelentsünk, lényegében nekem az egész munkám abból állt, hogy sétálgattam a támaszponton, és ha valakit veszélyesnek ítéltem
meg, kövessem, ha beigazolódik a gondolatom, akkor pedig jelezzek a biztonságiaknak.
Egy pofon egyszerű feladat, még ha az ember olyan emlékhiányos, mint, lényegében egy dolgot nem szeretek. Azt, amikor a kószálás közben Kypen túl egy másik sithbe botlom, ilyenkor mind a tekintetük, mind a viselkedésük olyan velem, mintha olyat tettem volna, amiért büntetést
érdemlek, pedig a munkámban kimagasló eredményeim vannak. Egyszerűen nem tudom felfogni, mi bajuk van velem. Na, mindegy, a munkavégzés közben nem akarok erre gondolni.
Inkább csak figyeljünk szépen meg mindenkit. Nézzük akkor, jelenleg a... a... Na, sok ember van itt, asztalok, padok, egy kiadó hely, ahol tálcákon tányérokat adnak, és vesznek ki, és be. Na, akkor ez a... ja, igen a kantin. Jól van, jól van, most már eszembe jutott. Nézzünk szét itt,
hátha van valami, ha a bejárat melletti falnak dőlve figyelek, az meg is teszi.
Szerencsémre a sisakban senki nem látja, hogy éppen kit nézek. Na, akkor, itt vannak a konyhások, vagy egy tucat rohamosztagos és tiszt, akik esznek, még egy rohamosztagos a terem közepén, egyedül fején sisakkal, és jómagam. Na, ne, azért ennyire ne nézzen hülyének engem,

vagy csak ő is egy agyilag sérült katona mint én? Hát, az is vicces lenne, a végén kiderül, hogy ez csak egy gyógytelep, ahova a köztársaságiak csak a képzeletünkben akarnak behatolni,

kitudja, lehet, hogy az egész tetves sith-köztársasági háború csak mese.
Bár én szerencsés vagyok, hogy sose kellet ott harcolnom. Na, akkor figyeljünk tovább, hátha kiderül, hogy... eltűnt. A teljes rohamosztagos páncélos alak eltűnt. Kinéztem a folyosóra is,
és körbe néztem, de az nem lehet, ilyen hamar... Csak ha nem a kezdetektől fogva képzeltem, hogy ott van? Bassza meg, elfelejtettem bevenni a nyugtatókat, már megint fáj a fejem, remek, a képzelgések megelőzik a fejfájást mondhatni kurva jó, ennél már csak az jobb, hogy abból a nyamvadék álomból is csak az a tekintett maradt meg. Abból a tekintetből könnyen lehetett olvasni, határozott volt, dühös, olyan, mintha a tekintett tulajdonosa legszívesebben megölt volna, de közben pedig...  Állj, elmerültem túlságosan is a gondolataimban, és úgy nézz ki, hogy
a főnökség ma az én szivatásomat rendelte el. A tucatnyi rohamosztagos közül az egyik figyel, ráadásul nő. Ez a nap egyre jobb lesz, azt hiszem, vissza kellene mennem, és bevennem a gyógyszereim. Lehet, hogy ez is csak egy képzelgés.

 

Kantin kivezető folyosón végig aztán balra, a második jobbra be, és balra és kihitte volna, nem képzelődöm legalábbis nem eléggé, tényleg követ. Érdekes a mai nap, csak ne akarna a fejem széthasadni, mert már alig bírom, ennek a sisaknak hála, hogy még senkinek ez nem tűnt fel.

Ráadásul most már még az a hülye álom is mintha megint előttem játszódna le egy pillanata, mintha rá kellene jönnöm, hogy az  fickó a könyvből, vagy mit tudom én honnan, kire tartja a fegyvert. Egyáltalán, miért kell ilyeneket álmodnom, miért kell ezeket most átélnem, mi a franc történik, mi a franc történik velem, csessze meg. Azt hiszem, jobb lenne, ha megállnék a folyosó mellett, már így is kapkodom a levegőt mi az nyavalya ez?!

Csak érjek el a szobáig, csak érjek el odáig, csak, csak sikerüljön, rohadt fájdalom, nem fog ki rajtam, meg ezek a rohadt látszat képek sem fognak. 21A, igen, ez az én szobám, jobb oldal panel, kód beírás, megvan, és végre kinyílik az ajtó. Megpróbálok nyugodtan bemenni, Faulk, próbálj meg nyugodtan bemenni, Minron, próbálj meg... - hirtelen megálltam az ajtóban - Az kicsoda? Vagy mi? Most, hogy megálltam, érzem csak azt, hogy teljesen átázott a ruhám a

saját izzadtságomba, de a fejem még mindig nagyon fáj, tuti, hogy soha többet nem felejtem el bevenni. - ezzel a gondolattal végül beléptem az ajtón, és bezártam magam mögött.
A sisakot amilyen hamar csak tudtam, levettem, az asztalon pedig ott volt, az adagolóba töltve a gyógyszer amit reggel elfelejtettem beadni.
- Végre vége lesz - jegyeztem meg hangosan, s közben nem figyeltem rá, hogy az ajtó ismét kinyílik.
- Minek lesz vége? - kérdezte meg a nő, akin ekkor már sisak volt, de folyamatosan követett, s erre a fejemben minden elszállt, egy reflexszerű mozdulattal gyorsan felé fordultam, a gyógyszer a földre esett, s a helyét a kezemben egy pisztoly vette át, amit egyenesen a nőre tartottam, a pupillám kitágult, a halántékomon kirajzolódtak az erek, s úgy izzadtság patakokban folyt rólam, s az az iszonyatos fejfájás.
- Ki maga? Mit akar? - ordítottam rá, s kezem, amelyben a pisztolyt tartottam, csak úgy remegett.
- Nyugodj meg, Minron. Segíteni jöttem, csak nyugodj meg. - válaszolta a nő, a hangjában teljes nyugalom volt, ahhoz képest, hogy alig egy méterre volt tőlem. Bár amellett a nyugalom mellett volt még valami a hangjában...
- Nem tudom, kiről beszél, nem tudom kiről, én... én nem vagyok semmilyen Minron... nem ismerek semmi ilyesmit.
- Rólad beszélek, Minron, te vagy az, hát nem emlékszel?

- Az... Az én nevem Faulk. - miről beszél ez nő, miről beszél ez, miért azt a nevet hajtogatja, miért? Miért? MIÉRT?

- Szóval tényleg nem emlékszel - majd levette a sisakját, hosszú hajú, fiatal lány volt, viszont pontosan ugyanazt a tekintetet már láttam egyszer.
- Johi vagyok, Minron, most már emlékszel?
- Ez a tekintett, az álom, mi közöm van magához? - próbáltam volna megkérdezni, de annyira lekötött az, hogy a tekintetett felismertem, hogy nem figyeltem, amint egy kisebb csapat rohamosztagos észrevett minket.
- Hé, ide itt van! - ordított az ajtó előtt álló rohamosztagos, akit a következő pillanatban már a lány fénykardja vágott ketté.
- Minron, most már emlékszel? - kérdezte a lány, miközben a folyosóra nyíló kijáratott figyelte.
A hangok a folyosón egyre hangosabbak lettek, majd négy sith, és egy tucat rohamosztagos végül körbevette a bejáratott, már addigra, mire a lány befejezte a mondatott.
- Sajnálom, nem tudom, kiről beszél, és most kérem, adja meg magát - válaszoltan neki végül, összeszedve a maradék önerőmet, bár a fejem még mindig fájt, és azon tekinteten túl lényegében semmit nem értettem, amit mond.
- Ó, Minron, te emlékek nélküli idióta, nesze neked akkor - s a jobb öklével egyenes homlokon ütött  amitől először a fejem, majd annak hatására a testem önkéntelenül is hátra esett, ekkor pedig a három sith, és két rohamosztagos az ajtón át lerohanták a lányt, a fegyverét
elvették, és kivitték a szobából. S aztán az ajtón Kyp lépett be, és meg egy rohamosztagos, miközben én a homlokomhoz nyúltam, s véletlenül a bal halántékomhoz értem, a jobb karom, és lábam hirtelen megremegett, mintha izomgörcs lett volna, s a fejem még jobban fájni
kezdett, mire a jobb kezemmel végigtapogattam a halántékom. Amin csupán egy kis puklit éreztem, s ahogy a jobb kezem rátettem, mintha görcsöt kapott volna, s összehúzódott a kezem, majd egy kis sercegést hallottam, aztán hirtelen elsötétült.

 

Mi a? Mi a francért fogok pisztolyt Kypre? Hol vagyok? Vagy várjunk csak, megvan, ez az a hülye álom, de most nem alszok, miért van ez? És mit keress benne Kyp? Ez nem egy könyv felhozása lenne?

- Minron, k... - hallottam egy hangot mögülem, s bárhogy próbáltam hátra nézni, hogy lássam, ki mondja, nem sikerült. De miért? Ha ez egy rohadt álom lenne, akkor tudnom kéne mozogni, de viszont akkor honnan veszem, hogy ez álom?

- Ha azért a szóért csinálnánk ezeket, már egyikünk sem élne, szóval inkább ne is mond ki - válaszolt az a test, amelyből én láttam a világot, s a hangja olyan volt, mint ha én mondtam volna. De hogyan, mégse szólaltam, ráadásul ilyen hülye monológot én ki sem

találhatok... Milyen álom ez? Vagy ez nem egy álom? De az nem lehet, akkor mi lehet ez? Hacsak nem? Csessze meg, ez az akart lenni? Csessze meg, csessze meg, csessze meg.

De hogyan?

- Faulk! Faulk jól vagy? - kinyitottam a szemem, Kyp pedig felsegített.
- Jól vagy? - kérdezte meg tőlem ismét.
- Azt hiszem - s közben ösztönösen a kijárat felé néztem, de már senki nem állt ott, vagyis Johit már elvitték, már ha ő az.
- Nyugodj meg, a támadódat most viszik el, egy orvos mindjárt jön és... - a mondat vége hirtelen távolinak hallatszott, és hang már nem ért el, ismét elsötétült minden. De már felkészültem arra, ami várni fog, megint visszakerülök ahhoz az emlékképhez, ha tényleg az.

Kinyílt a szemem, s az első kép, amit megláttam, a fehér plafon volt, a fejem pedig nem mozdult, csupán csak a hangokat hallottam a környezetemből.
- Lord Kyp, szeretne mondani esetleg valami nevet, vagy bármit, amit a páciensbe kellene ültetnünk? Még beleszólhat.
- A mesterem, már mindent eldöntött, de nagyon hálás lennék érte, ha

egy Faulk nevet kapna.
- Ahogy óhajtja sith uram.
- A szeme miért van nyitva?
- Csak az általánosság miatt, hogy ne veszítsük el, hiába, hogy egy amnéziás tünetet akarunk minél tovább fenntartani, a beteg jelenlegi helyzetében még ez is életveszélyes, bár ahhoz a robbanáshoz képest érdekes, hogy csupán csak a karját kellett amputálnunk.

- A mocsok minden gyilkosságot túlél.

- Ha ön mondja, és ha nem titok, tudja már, hogy ki fog majd figyelni rá?
- Az uralkodó engem tartott erre a legalkalmasabbnak. De mondja, erre ugye nem fog emlékezni?

- Erre nem, most ültetem be az idegi blokkolót.

Ezután a szemem előtt már csak egy kis eszközt fogó kéz haladt el, amely a fejem bal oldala felé nyúlt, majd utána már csak a fájdalom érzése, mely ismét tompulni kezdett, nem oly hirtelen mint az előző emlékemnél.

 

- Faulk, az uralkodóra mégis mi van veled? - kérdezte Kyp, amint ismét magamhoz tértem, ezúttal már nem estem össze, a fejfájásom is kezdett tompulni, viszont mintha halvány képek jelennének meg a szemem előtt, mintha automatikusan emlékek jönnének fel, de az agy még nincs vele

tisztába, hogy mik is azok. Csupán csak két dologgal van tisztában, de azokkal nagyon, és gyorsan kell cselekednem.

- Kyp, én egy baszott nagy idióta vagyok - mondtam ki lassan, úgy, hogy teljesen érthető legyen neki, végre. Bár magamat nem látom kívülről, azzal viszont tisztában vagyok, hogy a szám félmosolyra hajlott, és a tekintetem is más volt, éreztem, és tapasztaltam, mert
Kypet is reakcióra hajtotta, lassú reakcióra.


A Folyosón, két sith, és hat rohamosztagos szorosan közrefogva kísérte el Johit, a folyosó végén két rohamosztagos őrt állt, és egy sith is ott maradt felügyelni. Ők hárman mostanra már nem figyeltek annyira, és már majdnem beszélgetni kezdtek el...
Aztán megtörtént, én is visszatértem, s a csattanót Kyp falnak ütődő teste adta meg, ahogy a bal kezemmel még reflexből képes voltam egy Erőlökést tenni. Erre aztán mindenki felfigyelt odakint, mind a két rohamosztagos gyorsan reagált, a folyosót figyelték, hol az ellenség, az őket

figyelő tiszt elővette a fénykardját, és hátraszólt. A Johit kísérő csoport is felfigyelt a hangzavarra. Bár én azt élveztem, amikor kiléptem az ajtón, és leesett mindenkinek, hogy én

tettem ezt. Főleg a sithek kifejezései tetszettek. Mert az ember mindig élvezi, ha a rettenet hírnökeinek arcára a rettenet ül ki. De most nem ők a cél. Előbb még tartozom valakinek

ezért a nyaralásért. S ahogy a tekintetem a sithekről Kypre terelődött vettem észre a mosolygó lányt. Mégis csak sikerült neki emlékeztetni engem, nem úgy, mint nekem emlékezni.
Kiléptem az ajtón, és teljes lendülettel Kyp felé közelítettem, aki megpróbált felállni, kezdésnek gyomorszájon térdeltem, majd az összegörnyedő testét a jobb karommal megfogtam, és teljes gépi erőből a falnak csaptam, ahányszor csak tudtam. Kyp orrából folyt a vér, és a tarkója is vérben ázott, a falat mintha vörös festékkel öntötték volna le.
- Tüzet nyiss! - hallottam oldalról, s a következő pillanatban a két őr több sorozatot is leadott rám, amikből az első lövedékeket a páncél fogott fel, a többit pedig elkerültem azzal, hogy reflexszerűen a másik oldali falnak löktem magam a lábammal. Öröm volt elkönyvelni a tudatot, hogy az őrök kezdők, és a sisakban lévő cél követőt használják, amit viszont nem ilyen sebességre állítottak, igaz a hátam sem éppen örül az ilyen gyors csapódásnak.
Na, nézzük akkor, ebben a pózban, harminc másodperc az automatika észlelése, húsz, ha nem hülyék, és rám néznek, és tíz másodperc alatt újra érzékelni fog, hát akkor csináljuk élvezetesen.

A jobb kezemmel gyorsan felnyomtam magam álló helyzetbe, közben pedig a bal kezemmel ellöktem a két katonát, és a sithet is megpróbáltam, aki már aktivált fénykardal futott felém.

A kard néhány centivel mellettem haladt el, a sith is pedig csupán milliméterekkel előttem futott el. Basszus, ez nem sokon múlt. A sith pár méterrel azután, hogy túlfutott mellettem, végül megállt, és megint harci állást vett fel, a kardját úgy tartotta, hogy minél kevesebbet lássak belőle. Én pedig ismét a folyosó közepén álltam, fegyvertelenül, vagyis nem egészen, a bal kezemmel hátranyúlva az egyik őr fegyverét magamhoz húztam.

- Azzal próbálsz meg legyőzni? Nevetséges vagy, te nyomorult - mondta a sith, hangjában érezhető volt a düh, az utálat, és az önhittség is.

- Te azt mondod nevetséges, én azt mondom, hogy te vagy nevetséges, még velem sem bírsz el, azt se tudom, hogy lehetsz még egyáltalán sith, vagy talán pont ezért vagy itt - válaszoltam neki, s egyúttal próbáltam minél jobban felidegesíteni, ami úgy tűnt bevált, mert egy

percen belül már meg is indult ismét ellenem, a hülye. A fegyver távcsövén keresztül, először a térdeire, majd a vállára, és a nyakára adtam le lövéseket majd miközben mindet hárította, és
közelebb ért, sikerült túltöltenem a fegyvert, amit aztán felé dobtam, s vártam bekapja-e a csalit. A sith a felé közeledő fegyvert a kardjával kettévágta, ami ekkor a benne túltöltésre került energia cellában egy kisebb robbanást eredményezett, nem halálost, de elég időt nyertem vele, hogy a közelébe jussak, és kiüssem a kardot a kezéből, ami ekkor automatikusan lekapcsolt, a bal kezemmel pedig olyasmit tettem, amit már vagy hónapok óta nem. A visszatérő emlékeim alapján ez nálam vagy nagyon jó taktika volt, vagy egyszerűen csak ennyit tudtam, nem tudom, maga a dolog nem több, minthogy az Erőlökést egy pontra koncentrálni, a mostani helyzetben ez a pont most a nyak volt, ami a lökés hatására láthatóan kimozdult, túl irreálisan, majd a sith a következő

pillanatban összeesett.
- És akkor most  jobb, ha segítek Johinak.
 - Hááát, Min, akkor jobb lesz, ha megkérem őket, hogy szedjék össze magukat megint. - a hang hallatára egyből magam mögé néztem, a folyosón tőlem vagy harminc méterre állt, arcán mosoly, tekintetében öröm. Még legalább húsz méterrel mögötte, pedig két sith és a rohamosztagosok feküdtek, némelyiknek a nyöszörgése ekkor jutott el a tudatomig.

- Remek, akkor már csak két dolog van hátra.
- És pedig mi?
- Először is szeretném megkö...
- Te mondtad még régebben, hogy ne köszönjük meg egymásnak ezeket, mert nem az ilyenekért csináljuk azt, hogy megmentjük egymás életét, még mindig nem emlékszel rendesen?
- Hát... Igen. Viszont akkor most már ideje lenne innen elmenni nem?
- Jaja. Szerintem is.

Menedék Pályázat

Még nyáron szabadidőmben írtam csak úgy egy-kis szösszenetet (tényleg rövid ideig írtam durván 5 óra alatt megvoltam vele :D ), nos eme drága szösszenet én aztán sikeresen elküldtem az idei Menedék Novellaíró Pályázatra. Komoly céljaim nem voltak vele lényegében ha 10. végzek nekem az is elég lett volna (ami mint utóbb kiderült 8 indulóval már helyből megvolt). S most a hétvégén a hivatalos eredmény hirdetéskor kiderült, hogy a kis "mű"-vel negyedik lettem. Igaz ezt én csupán este tudtam meg mikor drága cimborám Dron (aki különdíjas lett, és még mondoconra is ment (élménybeszámolója)) hazaért és közölte ezt velem, engem nem kicsit meglepve nem számítottam rá hogy negyedik leszek.

Egy meló


"Nincs múltam, s nem lesz jövőm, csak a jelen az, ami van nekem"

Ha bárki kérdezné, ki vagyok én, a válasz csak ennyi: Sladak. Életemnek sem múltja sem jövője nincs, csak élem egyik napról a másikra, foglalkozásom fejvadász, de ha pénzre van szükségem, bármit megteszek. Lakóhelyem a galaxis, amely oly nagy csodáknak, és különleges tetteknek ad még otthont,s amelyek még történnek, és történni fognak nélkülem, bár most úgy tűnik, mégis lesz talán egy, amiben én is szerepet játszom majd. Mindez a mai estétől fog függeni...

Ebben a pillanatban a Nar Shadda egy szórakozóhelyének ajtaján készülök belépni, a hely már zárva, a tulaja mondhatni egy ismerősöm, szóval kölcsönbe kaptam meghatározatlan időre, mondhatni az idők végezetéig. Most azonban érzem, ahogy az arcomon csurog lefele az izzadtságom, s a lüktető szívem majd kiesik a helyéről, de ideje megtörténnie annak is, aminek meg kell, hogy történjen, most nincs idő arra, hogy azt nézzem magamon, mennyire izgulok. A kapcsolót megnyomva az ajtó lassan a falba épített kis reteszébe húzódott vissza, s feltárult előttem a kis kócerájom belseje, mondhatni megviselte már az idő, a falakon még most is kivehető a lézerfegyverek becsapódása, s a régi kékesszürkés színe a falaknak mára már teljesen kiszürkült, látszik, hogy sosem foglalkoztam igazán vele. De most nem a falak a lényeg, hanem az, ami a terem közepén van, vagyis inkább azok, akik ott várnak a terem egyetlen asztalánál. Négyen vártak ott engem, s én velük ellentétben pontosan tudtam róluk mindent, amit kellett, két csempész, egy másik fejvadász, és a negyedik egy kellemes fickó a szomszéd bárból, aki mellesleg nagy erők ura, a lényeg velük kapcsolatban annyi, hogy inkább bíznék meg egy csapatnyi rohamosztagosban, ez ügyben, mint bennük, de most csak rájuk számíthatok. Lassan elindultam feléjük, az első pár lépésnél jól a padlóhoz csapva a lábamat, hogy mind a négyen rám figyeljenek, hogy lássam a tekinteteiket. Az emberek és minden más lénynél is a tekintett nagyon sok mindent elárul az adott illetőről, a két csempészé szokványos volt, az egyik picit kérdőn, a másik pedig felmért a tekintetével. A fejvadász úgy szint kicsit dühös tekintettel figyelt, talán amiatt, hogy a megbeszélt időponttal ellentétben vagy egy órát késtem. A negyedik fickó kerülte a tekintetem, valószínűleg még azt hiszi, nem tudom, hogy mi is ő valójában, bár lehet, ez nem is lesz majd olyan rossz. Az asztalhoz érve leültem az utolsó odakészített székre, majd elkezdtem a szokványos "Üdvözletem, uraim, elnézést a várakoztatásért" szöveget. Hát, a végére érnem nem
túlzottan sikerült, a másik fejvadász már hisztérikus állapotban csapott az asztalra, így hát a leglogikusabb dolgot tettem: előkaptam a lézerpisztolyom, és az arcába nyomtam, nem tartott soká, hogy megértse, ki az úr a háznál.

- Nos, most, hogy a drága kolléga végre megnyugodott, rátérhetnénk az üzletre, nem gondolják, uraim? - Az egyik csempész csak bólogatni tudott, a többiek semmit nem tettek, sőt, még a tekintetem is kerülték.

- Na, akkor hát - kezdtem el- üzletet mondok maguknak, amit vagy elfogadnak, vagy nem, ez önökön múlik majd, az üzlet maga pedig a világ egyik legkönnyebb feladata lesz, meg kell valakit szöktetnünk. - eme felvezetés után vártam néhány pillanatot, hátha valaki belekérdez, valamit vagy esetleg ráköpi, hogy nem vállalja, ami picit kínos lett volna mindannyiunk részére, valahogy sose szerettem a halottak után takarítani. De senki nem reagált semmit.

- Ezt akkor vehetem annak, hogy benne vannak? - s közben akaratlanul is elmosolyogtam a mondat végén, a félreértés elkerülése véget nem az a fajta mosoly volt, amit az ember örömében tesz, hanem inkább a huncutabb, már ha ez a szó egyáltalán jó rá.
- Mennyit kapunk? - kérdezte az egyik csempész, pontosabban a neve valami D betűs volt, ja, megvan Dron, ez lesz az vagy nem, ja igen ez egy másik csempész…..megvan Tasaris a neve.


- Az akcióért én 300 ezer kreditet fogok kapni, ezt fogjuk öt felé osztani, vagy annyi felé, ahányan túléljük - ennél a pillanatnál mind a fejvadász tekintete, mind a másik csempészé, akit Vergusnak hívnak, felcsillant - feltéve, ha én is túlélem, és a szállítmányt átadom a megrendelőnek. - Aki biza valami nagy helyi fejes lehet, bár én se tudom, hogy ki az pontosan, csak egy ügyintézővel beszéltem.

- Az akkor rám nézve 60 ezer, na, akkor én benne vagyok! - vágta rá Tasaris valami irtózatosan ronda arckifejezéssel, amin ott legszívesebben elröhögtem volna magam, majd a szemem sarkából láttam a negyedik fickó tekintetét, aztán már a kérdését is hallottam, aminek jobban örültem volna, ha később teszik fel, mert egy olyan kérdés feltevéséhez fog vezetni, amit nem igazán akarok nekik megválaszolni, bár muszáj lesz majd azt is.

- És kit kell megszöktetnünk ennyi pénzért?
- Valami helyi nagyfejes rokonát, valami rodián kölyök.

- És honnan, talán a Kesselről? - kérdezett rá így a már félig kopasz fickó, akinek a bal halántéka mellett egy szép seb bizonygatta, hogy egyszer már majdnem kapott egy fejest, viszont ettől a kérdéstől féltem, és sajna ezzel ő is tisztában van, a jedi már csak egy ilyen szerzett.
- E felett a bolygó felett kering egy Birodalmi Csillagromboló, az Arrestor, jelenleg a kis csomag ezen a hajón pihenget. - és igen, nem kellett sok, hogy elkezdődjön a kellemes fejek kellemes kerekeinek a forgása.

- Egy Csillagromboló, te most viccelsz velünk? - kapott ismételten dührohamot a kolléga, akin fekete ballonkapát volt, s az alatt gondolom két szép pisztoly is.
- Viccelni egy szórakozóhelyen is lehet, nem gondolod, kolléga? – egy újabb viharvert mosoly, sose értettem, hogy én ezeket a beszólásokat tudat alatt miért veszem viccesnek.

- Na, most aztán - s ekkor a hirtelen majdnem nekem eső dühöngő fejvadászt visszanyomta a székébe Zdenka.
- És van ehhez terved, hogy meg is tudjuk csinálni? - kérdezte aztán, miközben a kolléga vagy, hogy egyszer becses nevén szólítsam, Ibres - akivel már nem egyszer dolgoztam, a dolgát érti, csak hát türelmetlen és idegeskedő, meg dühkitöréses fickó - próbálta Zdenka kezét magáról leszedni, mialatt a két csempész csak úgy figyelt minket, mint holmi Taun-taun nézi a Hothi hómezőt.
- A terv roppant egyszerű, melyet a megbízónak köszönhetünk, elsősorban az ajánlott pénz mennyiség fele erre ment el - s közben előhúztam 5 emberre elég személyi iratot - ezekkel a hajón már könnyű dolgunk lesz, s a raktérben vár minket az öltözék, azon túl már csak annyi a dolgunk, hogy elcsenjünk egy hajót, amivel felengednek minket, amire úgy 30 perc múlva és három sarokkal odébb lévő platformon lehetőségünk is lesz. Szóval már csak annyi kell, hogy mindenki mondjon egy igent.
- Hát, ha így állunk - kezdte el Zdenka - akkor én benne vagyok. - majd a két csempész is beszállt a partiba, a kolléga pedig picit akadékoskodva, de végül bevállalta, úgyhogy a mi kis akciónk elindult, és ment is, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

Harminc perccel és három sarokkal odábbi platform mellett, vagy várjunk csak, nem, elnézést, még mindig a szórakozóhelyen, pontosabban annak a raktárában. A raktárban csupán Zdenka és én voltam, a többiek ekkor kint pakoltak és készülődtek.

- Na, akkor, hogy képzeled, hogy lesz ez? – kérdezte - A két csempész vezeti a hajót, mi hárman meg elintézzük az őröket, aztán kivisszük, akit kell, rátesszük a rohamosztagos ruhát, és visszajövünk, utána ti megkapjátok, a pénzeteket, én pedig elviszem a szajrét.

- Roda Bailgrai-nak? - ekkor elkerekedett a szemem, eddig csak én tudtam, hogy ki a megbízó, és lényegében ez volt a biztosítékom arra, hogy túléljem a kalandot, és ne végezzem Rancor csemegeként, erre ő meg rájött és ezzel bevégeztem.

- Nem kell olyan meglepetten nézni, tudod, az erőérzékeny lények, akiket te egy kalap alatt tartasz a jedikkel, még erre is képesek, de nyugodj meg, a 60 ezer nekem így is megéri. - ahogy ezeket mondta a hangjában valamiféle szadista megnyilvánulást tűnt ki, s itt kicsit elkezdtem megbánni, hogy a szomszéd kocsmában csak az alapján, hogy jedi választottam ki.
- Még egyszer elmondom neked, nem vagyok jedi, s fénykardom sincs, ellenben a más emberek gondolatait nagyon is jól tudom olvasni, és a szadista megjegyzéssel kapcsolatba kitudja, hogy én mire gondolok.

- Akkor kimondom hangosan, cseszd meg magad.
- Így jobban szeretek társalogni, mondtam, 60 ezer nekem elég, tőlem ne félj, a többiektől eltérően, mert hát, az én szám is eljár néha.

- Akkor a szád kap még 20 ezret, és csöndben maradsz ezután. - s ekkor én nem is értem, miért, talán reflexszerűen nyújtottam felé a kezem, amire ő kezet fogott velem.
- Megegyeztünk, partner. És a többiekkel mi lesz akkor?

- Amíg ott vagyunk, a Birodalom a gond, nem a pénz, amikor visszaérünk, akkor fogunk egymásnak esni, bár mi ketten nagy eséllyel túléljük.

- Szóval akkor 170 ezer nekem, és 130 ezer neked? - s közben kitűnt a már sejtett szadista mosolya is.
- Valahogy úgy partner, valahogy úgy. De most visszamegyek oda, végén még azt hiszik, tervezgetünk valamit.

- Miért, nem azt csináltuk? - mosolyodott el ismét.

A raktárból kiérve egyből a kolléga jött felém, akit a vállánál fogva a falnak csaptam, s az alkarommal a nyakánál kicsit megszorítottam a nyakát, s csak ennyi mondtam neki.

- A negyediknek fent bukni kell.
Ezután elengedtem, s hagytam, hogy a dolgára menjen, ekkor még visszanézett rám, és bólintott egyet. Kicsit lassú a felfogása, ami most az egyszer talán még nem is gond.


És most a három sarokkal odébb lévő platform mellett.

Néhány láda mögött vártuk ki, hogy a birodalmi hajó leszálljon a platformra, ahonnan vagy öt rohamosztagos indult a közeli szórakozóhely felé, s lényegében csak egy őr maradt ott.

- Honnan tudtad, hogy ezek ekkor itt szoktak leszállni? - kérdezte Vergus.

Akit Tasaris ekkor kicsit meglökött, majd elkezdte.

- Ne legyél hülye, biztos lefizetett ott is valakit, hogy balhé legyen, és azért jönnek.

- Igazság szerint, minden héten pontosan ekkor lejönnek ezek a rohamosztagosok, csak úgy feketébe iszogatni egyet. - válaszoltam meg végül a nagy kérdést, mire a két csempész csak rám nézett.
- Akkor kezdhetjük? - kérdezte kis idegességgel Zdenka, amit-picit furcsállottam, s végigfutott a fejemben a gondolat, hogy esetleg talán rájött, a kis cselre, gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, azért is, mert kizárt, meg azért is, hogy rá ne jöjjön.

- Igen, kezdhetjük. - és erre a kolléga, akinek a fején már rajta volt a sisakja, de a testén még mindig az-az idióta ballonkabát volt, egy vibropengét húzott elő, majd hátulról megközelítette az őrt. Majd pedig a vibropengét nagy erővel egyenesen két nyaki csigolya közé szúrta, ahol a páncél nem védte. Eztán a pengét sebesen kihúzta a sebből, és végül elvágta az őr torkát. Végül pedig felment a hajóra, és ugyanígy elvágta a pilóta nyakát. Mi csupán akkor szálltunk fel a gépre, mikor megkaptuk a jelzést, ami annyi volt, hogy a kolléga visszajött, és intet felénk.

A hajón aztán mindannyian felöltöztünk a megfelelő egyenruhába, s közben a kolléga ideadta nekem a lenti őr azonosítóit. Ezzel megvolt a végleges fedő sztori. A két csempész elindította a szállítót, és
egyenes az Arrestor irányába tartottunk. Attól a hajótól úgy 300-400 méternyi távolságban jött meg az első felkérés az azonosításra. Mi pedig önként és dalolva jelentettük, hogy szolgálat közbeni ivászat miatt büntetésre küldtetett fel minket, vagyis nem minket, hanem csak Zdenkát, a kollégát és engem, és a két csempész közül az egyik figyel ránk, a másik vezeti a gépet. Valami Otherson hadnagy parancsára, aki a bolygón maradt, hogy még több szolgálat közbeni iszogató katonát füleljen le.

S így két Tie Fighter, és egy tucat rohamosztagos társaságában elindultunk hárman a börtön részleg felé, ahol a csomag várt ránk. Mondhatni roppant simán ment minden, még csak egy kérdést sem kaptunk, sőt még a hamis papírokat sem kérték annyi alapján, hogy beöltöztünk rohamosztagosnak, és a rádióadás alapján mindenki úgy vette, hogy igen, mi csak három szerencsétlen bajtárs vagyunk, akiket rajta kaptak, bár az igazat megvallva, hogy ez mennyire talált, azon már én is meglepődtem...........



A börtön blokkban jelenleg szolgálatos tiszt ugyanis szó szerint megsajnálta a helyzetünket, szóval még csak cellába sem rakatott minket, sőt még a részleg fegyverraktárába is beengedett minket, hogy fegyvert vegyünk, és úgy egy óra múlva szolgálatba is állhassunk. Úgy tízpercnyi pihengetés után kezdetét vette a főműsorszámunk is, ami csupán egy-két bólintással kezdődött. A kolléga lassan odasétált a konzolhoz, ahol a drága tiszt volt éppen.

- Bocsánat, uram, egy percre ide engedne, hogy elintézhessek valamit? - na amikor a kolléga ezt elmondta, én majdnem leestem a székről, hát, ha erre a tiszt nem értesíti a többi embert, vagy nem lövi le ott helyben, akkor tuti, hogy egy bolond az ember.

- Persze, gyere csak, én most úgy is egy kört akartam tenni. - azzal a tiszt odaengedte a konzolhoz a kollégát, aki abban a percben leállította a védelmi rendszert, és kikapcsolta a kommunikációt, vagyis innentől kezdve durván 10 percünk van, hogy kijussunk, a vonósugár kijátszása érdekében a két csempész intézkedett némi robbanós ajándékkal a számukra, szóval azzal már majd nem kell bajlódni. Én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, oda futottam a tiszthez, aki csak egyszerűen mintha a cimborája lettem volna felém fordulni kezdett, majd észrevette, hogy az E-11-es lézerfegyvert, amit az itteni fegyvertárba vettem magamhoz rászegezem. Ekkor már ösztönösen menekülni kezdett, de én csak egy lövéssel megöltem.

- Hol a csomag? - ordítottam a kollégának

- Kilences cella. - s így egyenes oda tartottam, hogy a 300 ezres kis csomagot megszerezzem.

Majd miután ez sikerült - ami úgy 1-2 percig tartott - még gyorsan ráadattam egy rohamosztagos ruhát, s már indulhattunk is. Mind a négyen, mintha csak egy szokványos kis sétálgatás lett volna,
indultunk el a börtön részleg felől, majd félúton a hangár felé láttunk egy csoportnyi katonát, akik, hát fogalmazzunk úgy, nem nehéz kitalálni hova tarthatnak. Ekkor egy kicsit gyorsítottunk a tempón igyekeztünk nem a hajón maradni, de mégis, még a jedit el kellett valahol valahogy intéznem, ha élni akarok. A hangár előtti utolsó folyosó, ekkor a kollégára néztem, aki csupán csak bólintott egyet, amit először nem tudtam hova vélni, majd rájöttem, mire akar célozni. Zdenka ekkor egy kicsit mögöttünk volt lemaradva, ahogy pár perccel ezelőtt Ibres is, aki ekkor aztán elintézte egy gombnyomással azt, amin én eddig járattam az eszem. A folyosó ajtaja lassan elkezdett bezárulni, Zdenka próbált még
gyorsabban futni, s már-már úgy tűnt, hogy átjut, s már készítettem a fegyverem, hogy ha kell, lelőjem, de végül nem érte el, nem kellett volna sok neki, de nem sikerült.
- Menjünk - mondta, s én ekkor kezdtem rájönni arra, hogy mi is történhetett.

- Menj előre, figyelem nehogy kinyissa az ajtót - válaszoltam neki, mert már éreztem a csontjaimban, hogy mi fog történni, s eszembe jutott az a pár órával korábbi dolog, ahol azt hittem, a Birodalom lesz az ellenség, de nem, mostanra kiderült, hogy ki, vagyis inkább mi az ellenség. Egy véletlen folytán a csomag is velem maradt, valószínűleg a meglepettség miatt nem fogta fel, hogy a társam előre ment, de én se voltam rest olyannyira lemaradni, csupán csak egy kicsit, egy tűzharc is elég lesz majd, nekem nem kell még egy a hajón. Szóval tettem azt én is, amit tudtam, odalopództam a hajóhoz. Aztán nem lepett meg semmi, két lézerfegyver hangjait hallgathattam, ahogy a maguk furcsa ritmusukban ismétlődnek, amíg ez nem múlt el. Bár ez a vártnál hamarabb következett be. Intettem a csomagnak, hogy várjon a rámpa alatt, majd az E-11-el a kezembe felindultam megnézni, mi van a hajón. Akkor már tudtam, hogy csak 2 élőlény fog azzal elmenni, bár azt furcsálltam, hogy a hangár ennyire üres, mintha kiürítették volna, vagy talán az a hiba mégis igaz lenne, akkor viszont menni kell gyorsan.

A hajón aztán már csak az a látvány fogadott, ahogy a "kolléga" a két csempész holtestét húzza ki az ülésekből, aztán amint kiszúrt, máris az egyik ülés mögé rejtőzött, és csak egy pisztoly csövet láttam,
ahogy felém szegezi.

- Add fel, Ibres, nincs esélyed, egyébként sem tudod, kinek kell vinni őt.

- Tévedsz, spicli, a haverod köpött, hogy mindahányunkkal végeztetek volna, szóval úgy döntöttem, hogy megelőzöm a bajt, és a magam módján intézem a dolgokat

- Akkor meg buktad, drágám, itt ugyanis már vagy egy hónapja nem működik a hangárajtó, itt nem jutsz ki.

- Hazudsz... - ám sajnos, egy véletlen kimozdulás miatt ezt a mondatott Ibres sosem tudta többé befejezni.
Viszont így van egy új gond, kell a hajó, el kell tűnni, méghozzá gyorsan, az ajtólezárós trükk csak időt nyert, s lassan véget kell, hogy érjen, és már legalább egy csapat rohamosztagos is biztos keres, azokról nem is beszélve, akik lent maradtak, már ha hajlandók felvállalni, hogy szolgálatban ittak.

- Gyere - mondtam, s aztán elindultam egy másik dokk felé, aztán már csak egy ordítást hallottam, majd egy rohamosztagos két méterrel tőlem balra ráesett néhány konténerre. Gyorsan felnéztem, mi történik, s mintha Zdenkát láttam bár akkor nem voltam biztos benne addig, amíg egy kézmozdulattal egy tőle 5 méterrel odébb álló rohamosztagost le nem lökött, onnantól biztos, hogy őt láttam és a hangárirányító terem felé tartott.

- Di'kut! - ordítottam el magam örömömben, mérgemben, dühömben, bánatomban, meglepettségemben egyszerre, ez a bosszúszomjas erőérzékeny, ha kinyitja a légzsilipet, akkor elszökhetem innen, hiszen ő nem tudja azt, hogy csak úgy lehet innen kijutni. Ekkor megragadtam a csomag karját s azonnal visszaindultam a hajóra, az ottani halottakkal nem törődve mikor feljutottunk egyből lecsuktam az ajtaját a rámpát felvontattam a csomagot leültettem, majd a pilótaülésben vártam, mikor fogja a bolond dühe az én javamat szolgálni.
Ahogy a gépből láttam, Zdenka, és néhány rohamosztagos folyamatos tűzharcot folytattak, de lassan elérte a hangárajtót, s azt az egy dolgot, amit reméltem megtesz dühében, végül megtette.

A hangár zsilipajtaja kinyílt, a rohamosztagosok, a halottak, a konténerek és a szállítóhajó is, ha nehezen ugyan, de az űrbe jutott, s miközben beindítottam a gépet, még meg akartam keresni Zdenka holtestét, bár amit aztán nem sikerült, de bizonyos, hogy nem sikerült túlélnie, remélem, vagy ha sikerült is, a birodalmiak elkapják, s mivel erőérzékeny, megölik. Legalábbis azóta ezzel a mesével áltatom magam minden nap, amióta a 300 ezret megkaptam az árumért. Napok mennek egymás után, némi jobb luxussal, és a félelemmel, hogy egy nap még egy Zdenka nevű fickó kopogtat az ajtón.

És a végére egy korrekt kritika :)))
Kritika by Schiffert :)))
"Érdekesen indult a sztori. A karakterek némelyike meg is fogott, mások viszont teljesen hidegen hagytak. Sok olyan helyzet volt, amikor a sztori hirtelen váltott helyszíneket és úgy éreztem, hogy kimaradtak események/cselekmények. Maga a kimentési akció lefolyása nagyon hiányos volt, kiforratlan több helyen. A csillagromboló nem észlelte a siklót, csak pár száz méterre? Könyörgöm, azért ennyire még a birodalmiak sem vakhangyák. Az ahogyan végig masíroztak ide-oda a rossz fiúk, különösen kifelé menet, hát az már kezdet nálam átvágni tragikomédiába. Az pedig, hogy egy hangárban, egy csillagrombolón nincs semmilyen személyzet, hát attól kivoltam. És hogy a legcsekélyebb ellenállással jutottak ki a bűnözők, hát részemről nagy nem tetszést váltott ki. Maga a sztori jó lett volna, ha komolyabban van kidolgozva, részletesebben és logikusabban több helyen. A rossz fiúk közti bizalmatlanság és árulások viszont nagyon megkapóak voltak, jellemzően erkölcstelen, alvilági vonalúak. A hátrahagyott Erő érzékeny személy és a sztori főhőse közti lezáratlan ügy (és ezzel együtt a sztori lezáratlannak ható lezárása) nagyon tetszett viszont. Tartalmilag a történet jobb kidolgozás mellet nagyon ott lehetett volna, de úgy érzem, hogy az író csak összecsapta az egészet és nem igazán foglalkozott vele, nagy kár, pedig megérte volna. Helyesírás és fogalmazás szempontjából sok minden kifogásolható. Összességében egy vázlatszerű történetnek hat az egész, ami nem lett kidolgozva, kipofásítva, holott remek alapanyag lett volna hozzá. Ha lesz belőle egy feljavított verzió, ami orvosolja ezen hibákat, akkor mindenféleképpen jó történet lesz, de így korántsem az."