Menedék Pályázat

Még nyáron szabadidőmben írtam csak úgy egy-kis szösszenetet (tényleg rövid ideig írtam durván 5 óra alatt megvoltam vele :D ), nos eme drága szösszenet én aztán sikeresen elküldtem az idei Menedék Novellaíró Pályázatra. Komoly céljaim nem voltak vele lényegében ha 10. végzek nekem az is elég lett volna (ami mint utóbb kiderült 8 indulóval már helyből megvolt). S most a hétvégén a hivatalos eredmény hirdetéskor kiderült, hogy a kis "mű"-vel negyedik lettem. Igaz ezt én csupán este tudtam meg mikor drága cimborám Dron (aki különdíjas lett, és még mondoconra is ment (élménybeszámolója)) hazaért és közölte ezt velem, engem nem kicsit meglepve nem számítottam rá hogy negyedik leszek.

Egy meló


"Nincs múltam, s nem lesz jövőm, csak a jelen az, ami van nekem"

Ha bárki kérdezné, ki vagyok én, a válasz csak ennyi: Sladak. Életemnek sem múltja sem jövője nincs, csak élem egyik napról a másikra, foglalkozásom fejvadász, de ha pénzre van szükségem, bármit megteszek. Lakóhelyem a galaxis, amely oly nagy csodáknak, és különleges tetteknek ad még otthont,s amelyek még történnek, és történni fognak nélkülem, bár most úgy tűnik, mégis lesz talán egy, amiben én is szerepet játszom majd. Mindez a mai estétől fog függeni...

Ebben a pillanatban a Nar Shadda egy szórakozóhelyének ajtaján készülök belépni, a hely már zárva, a tulaja mondhatni egy ismerősöm, szóval kölcsönbe kaptam meghatározatlan időre, mondhatni az idők végezetéig. Most azonban érzem, ahogy az arcomon csurog lefele az izzadtságom, s a lüktető szívem majd kiesik a helyéről, de ideje megtörténnie annak is, aminek meg kell, hogy történjen, most nincs idő arra, hogy azt nézzem magamon, mennyire izgulok. A kapcsolót megnyomva az ajtó lassan a falba épített kis reteszébe húzódott vissza, s feltárult előttem a kis kócerájom belseje, mondhatni megviselte már az idő, a falakon még most is kivehető a lézerfegyverek becsapódása, s a régi kékesszürkés színe a falaknak mára már teljesen kiszürkült, látszik, hogy sosem foglalkoztam igazán vele. De most nem a falak a lényeg, hanem az, ami a terem közepén van, vagyis inkább azok, akik ott várnak a terem egyetlen asztalánál. Négyen vártak ott engem, s én velük ellentétben pontosan tudtam róluk mindent, amit kellett, két csempész, egy másik fejvadász, és a negyedik egy kellemes fickó a szomszéd bárból, aki mellesleg nagy erők ura, a lényeg velük kapcsolatban annyi, hogy inkább bíznék meg egy csapatnyi rohamosztagosban, ez ügyben, mint bennük, de most csak rájuk számíthatok. Lassan elindultam feléjük, az első pár lépésnél jól a padlóhoz csapva a lábamat, hogy mind a négyen rám figyeljenek, hogy lássam a tekinteteiket. Az emberek és minden más lénynél is a tekintett nagyon sok mindent elárul az adott illetőről, a két csempészé szokványos volt, az egyik picit kérdőn, a másik pedig felmért a tekintetével. A fejvadász úgy szint kicsit dühös tekintettel figyelt, talán amiatt, hogy a megbeszélt időponttal ellentétben vagy egy órát késtem. A negyedik fickó kerülte a tekintetem, valószínűleg még azt hiszi, nem tudom, hogy mi is ő valójában, bár lehet, ez nem is lesz majd olyan rossz. Az asztalhoz érve leültem az utolsó odakészített székre, majd elkezdtem a szokványos "Üdvözletem, uraim, elnézést a várakoztatásért" szöveget. Hát, a végére érnem nem
túlzottan sikerült, a másik fejvadász már hisztérikus állapotban csapott az asztalra, így hát a leglogikusabb dolgot tettem: előkaptam a lézerpisztolyom, és az arcába nyomtam, nem tartott soká, hogy megértse, ki az úr a háznál.

- Nos, most, hogy a drága kolléga végre megnyugodott, rátérhetnénk az üzletre, nem gondolják, uraim? - Az egyik csempész csak bólogatni tudott, a többiek semmit nem tettek, sőt, még a tekintetem is kerülték.

- Na, akkor hát - kezdtem el- üzletet mondok maguknak, amit vagy elfogadnak, vagy nem, ez önökön múlik majd, az üzlet maga pedig a világ egyik legkönnyebb feladata lesz, meg kell valakit szöktetnünk. - eme felvezetés után vártam néhány pillanatot, hátha valaki belekérdez, valamit vagy esetleg ráköpi, hogy nem vállalja, ami picit kínos lett volna mindannyiunk részére, valahogy sose szerettem a halottak után takarítani. De senki nem reagált semmit.

- Ezt akkor vehetem annak, hogy benne vannak? - s közben akaratlanul is elmosolyogtam a mondat végén, a félreértés elkerülése véget nem az a fajta mosoly volt, amit az ember örömében tesz, hanem inkább a huncutabb, már ha ez a szó egyáltalán jó rá.
- Mennyit kapunk? - kérdezte az egyik csempész, pontosabban a neve valami D betűs volt, ja, megvan Dron, ez lesz az vagy nem, ja igen ez egy másik csempész…..megvan Tasaris a neve.


- Az akcióért én 300 ezer kreditet fogok kapni, ezt fogjuk öt felé osztani, vagy annyi felé, ahányan túléljük - ennél a pillanatnál mind a fejvadász tekintete, mind a másik csempészé, akit Vergusnak hívnak, felcsillant - feltéve, ha én is túlélem, és a szállítmányt átadom a megrendelőnek. - Aki biza valami nagy helyi fejes lehet, bár én se tudom, hogy ki az pontosan, csak egy ügyintézővel beszéltem.

- Az akkor rám nézve 60 ezer, na, akkor én benne vagyok! - vágta rá Tasaris valami irtózatosan ronda arckifejezéssel, amin ott legszívesebben elröhögtem volna magam, majd a szemem sarkából láttam a negyedik fickó tekintetét, aztán már a kérdését is hallottam, aminek jobban örültem volna, ha később teszik fel, mert egy olyan kérdés feltevéséhez fog vezetni, amit nem igazán akarok nekik megválaszolni, bár muszáj lesz majd azt is.

- És kit kell megszöktetnünk ennyi pénzért?
- Valami helyi nagyfejes rokonát, valami rodián kölyök.

- És honnan, talán a Kesselről? - kérdezett rá így a már félig kopasz fickó, akinek a bal halántéka mellett egy szép seb bizonygatta, hogy egyszer már majdnem kapott egy fejest, viszont ettől a kérdéstől féltem, és sajna ezzel ő is tisztában van, a jedi már csak egy ilyen szerzett.
- E felett a bolygó felett kering egy Birodalmi Csillagromboló, az Arrestor, jelenleg a kis csomag ezen a hajón pihenget. - és igen, nem kellett sok, hogy elkezdődjön a kellemes fejek kellemes kerekeinek a forgása.

- Egy Csillagromboló, te most viccelsz velünk? - kapott ismételten dührohamot a kolléga, akin fekete ballonkapát volt, s az alatt gondolom két szép pisztoly is.
- Viccelni egy szórakozóhelyen is lehet, nem gondolod, kolléga? – egy újabb viharvert mosoly, sose értettem, hogy én ezeket a beszólásokat tudat alatt miért veszem viccesnek.

- Na, most aztán - s ekkor a hirtelen majdnem nekem eső dühöngő fejvadászt visszanyomta a székébe Zdenka.
- És van ehhez terved, hogy meg is tudjuk csinálni? - kérdezte aztán, miközben a kolléga vagy, hogy egyszer becses nevén szólítsam, Ibres - akivel már nem egyszer dolgoztam, a dolgát érti, csak hát türelmetlen és idegeskedő, meg dühkitöréses fickó - próbálta Zdenka kezét magáról leszedni, mialatt a két csempész csak úgy figyelt minket, mint holmi Taun-taun nézi a Hothi hómezőt.
- A terv roppant egyszerű, melyet a megbízónak köszönhetünk, elsősorban az ajánlott pénz mennyiség fele erre ment el - s közben előhúztam 5 emberre elég személyi iratot - ezekkel a hajón már könnyű dolgunk lesz, s a raktérben vár minket az öltözék, azon túl már csak annyi a dolgunk, hogy elcsenjünk egy hajót, amivel felengednek minket, amire úgy 30 perc múlva és három sarokkal odébb lévő platformon lehetőségünk is lesz. Szóval már csak annyi kell, hogy mindenki mondjon egy igent.
- Hát, ha így állunk - kezdte el Zdenka - akkor én benne vagyok. - majd a két csempész is beszállt a partiba, a kolléga pedig picit akadékoskodva, de végül bevállalta, úgyhogy a mi kis akciónk elindult, és ment is, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

Harminc perccel és három sarokkal odábbi platform mellett, vagy várjunk csak, nem, elnézést, még mindig a szórakozóhelyen, pontosabban annak a raktárában. A raktárban csupán Zdenka és én voltam, a többiek ekkor kint pakoltak és készülődtek.

- Na, akkor, hogy képzeled, hogy lesz ez? – kérdezte - A két csempész vezeti a hajót, mi hárman meg elintézzük az őröket, aztán kivisszük, akit kell, rátesszük a rohamosztagos ruhát, és visszajövünk, utána ti megkapjátok, a pénzeteket, én pedig elviszem a szajrét.

- Roda Bailgrai-nak? - ekkor elkerekedett a szemem, eddig csak én tudtam, hogy ki a megbízó, és lényegében ez volt a biztosítékom arra, hogy túléljem a kalandot, és ne végezzem Rancor csemegeként, erre ő meg rájött és ezzel bevégeztem.

- Nem kell olyan meglepetten nézni, tudod, az erőérzékeny lények, akiket te egy kalap alatt tartasz a jedikkel, még erre is képesek, de nyugodj meg, a 60 ezer nekem így is megéri. - ahogy ezeket mondta a hangjában valamiféle szadista megnyilvánulást tűnt ki, s itt kicsit elkezdtem megbánni, hogy a szomszéd kocsmában csak az alapján, hogy jedi választottam ki.
- Még egyszer elmondom neked, nem vagyok jedi, s fénykardom sincs, ellenben a más emberek gondolatait nagyon is jól tudom olvasni, és a szadista megjegyzéssel kapcsolatba kitudja, hogy én mire gondolok.

- Akkor kimondom hangosan, cseszd meg magad.
- Így jobban szeretek társalogni, mondtam, 60 ezer nekem elég, tőlem ne félj, a többiektől eltérően, mert hát, az én szám is eljár néha.

- Akkor a szád kap még 20 ezret, és csöndben maradsz ezután. - s ekkor én nem is értem, miért, talán reflexszerűen nyújtottam felé a kezem, amire ő kezet fogott velem.
- Megegyeztünk, partner. És a többiekkel mi lesz akkor?

- Amíg ott vagyunk, a Birodalom a gond, nem a pénz, amikor visszaérünk, akkor fogunk egymásnak esni, bár mi ketten nagy eséllyel túléljük.

- Szóval akkor 170 ezer nekem, és 130 ezer neked? - s közben kitűnt a már sejtett szadista mosolya is.
- Valahogy úgy partner, valahogy úgy. De most visszamegyek oda, végén még azt hiszik, tervezgetünk valamit.

- Miért, nem azt csináltuk? - mosolyodott el ismét.

A raktárból kiérve egyből a kolléga jött felém, akit a vállánál fogva a falnak csaptam, s az alkarommal a nyakánál kicsit megszorítottam a nyakát, s csak ennyi mondtam neki.

- A negyediknek fent bukni kell.
Ezután elengedtem, s hagytam, hogy a dolgára menjen, ekkor még visszanézett rám, és bólintott egyet. Kicsit lassú a felfogása, ami most az egyszer talán még nem is gond.


És most a három sarokkal odébb lévő platform mellett.

Néhány láda mögött vártuk ki, hogy a birodalmi hajó leszálljon a platformra, ahonnan vagy öt rohamosztagos indult a közeli szórakozóhely felé, s lényegében csak egy őr maradt ott.

- Honnan tudtad, hogy ezek ekkor itt szoktak leszállni? - kérdezte Vergus.

Akit Tasaris ekkor kicsit meglökött, majd elkezdte.

- Ne legyél hülye, biztos lefizetett ott is valakit, hogy balhé legyen, és azért jönnek.

- Igazság szerint, minden héten pontosan ekkor lejönnek ezek a rohamosztagosok, csak úgy feketébe iszogatni egyet. - válaszoltam meg végül a nagy kérdést, mire a két csempész csak rám nézett.
- Akkor kezdhetjük? - kérdezte kis idegességgel Zdenka, amit-picit furcsállottam, s végigfutott a fejemben a gondolat, hogy esetleg talán rájött, a kis cselre, gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, azért is, mert kizárt, meg azért is, hogy rá ne jöjjön.

- Igen, kezdhetjük. - és erre a kolléga, akinek a fején már rajta volt a sisakja, de a testén még mindig az-az idióta ballonkabát volt, egy vibropengét húzott elő, majd hátulról megközelítette az őrt. Majd pedig a vibropengét nagy erővel egyenesen két nyaki csigolya közé szúrta, ahol a páncél nem védte. Eztán a pengét sebesen kihúzta a sebből, és végül elvágta az őr torkát. Végül pedig felment a hajóra, és ugyanígy elvágta a pilóta nyakát. Mi csupán akkor szálltunk fel a gépre, mikor megkaptuk a jelzést, ami annyi volt, hogy a kolléga visszajött, és intet felénk.

A hajón aztán mindannyian felöltöztünk a megfelelő egyenruhába, s közben a kolléga ideadta nekem a lenti őr azonosítóit. Ezzel megvolt a végleges fedő sztori. A két csempész elindította a szállítót, és
egyenes az Arrestor irányába tartottunk. Attól a hajótól úgy 300-400 méternyi távolságban jött meg az első felkérés az azonosításra. Mi pedig önként és dalolva jelentettük, hogy szolgálat közbeni ivászat miatt büntetésre küldtetett fel minket, vagyis nem minket, hanem csak Zdenkát, a kollégát és engem, és a két csempész közül az egyik figyel ránk, a másik vezeti a gépet. Valami Otherson hadnagy parancsára, aki a bolygón maradt, hogy még több szolgálat közbeni iszogató katonát füleljen le.

S így két Tie Fighter, és egy tucat rohamosztagos társaságában elindultunk hárman a börtön részleg felé, ahol a csomag várt ránk. Mondhatni roppant simán ment minden, még csak egy kérdést sem kaptunk, sőt még a hamis papírokat sem kérték annyi alapján, hogy beöltöztünk rohamosztagosnak, és a rádióadás alapján mindenki úgy vette, hogy igen, mi csak három szerencsétlen bajtárs vagyunk, akiket rajta kaptak, bár az igazat megvallva, hogy ez mennyire talált, azon már én is meglepődtem...........



A börtön blokkban jelenleg szolgálatos tiszt ugyanis szó szerint megsajnálta a helyzetünket, szóval még csak cellába sem rakatott minket, sőt még a részleg fegyverraktárába is beengedett minket, hogy fegyvert vegyünk, és úgy egy óra múlva szolgálatba is állhassunk. Úgy tízpercnyi pihengetés után kezdetét vette a főműsorszámunk is, ami csupán egy-két bólintással kezdődött. A kolléga lassan odasétált a konzolhoz, ahol a drága tiszt volt éppen.

- Bocsánat, uram, egy percre ide engedne, hogy elintézhessek valamit? - na amikor a kolléga ezt elmondta, én majdnem leestem a székről, hát, ha erre a tiszt nem értesíti a többi embert, vagy nem lövi le ott helyben, akkor tuti, hogy egy bolond az ember.

- Persze, gyere csak, én most úgy is egy kört akartam tenni. - azzal a tiszt odaengedte a konzolhoz a kollégát, aki abban a percben leállította a védelmi rendszert, és kikapcsolta a kommunikációt, vagyis innentől kezdve durván 10 percünk van, hogy kijussunk, a vonósugár kijátszása érdekében a két csempész intézkedett némi robbanós ajándékkal a számukra, szóval azzal már majd nem kell bajlódni. Én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, oda futottam a tiszthez, aki csak egyszerűen mintha a cimborája lettem volna felém fordulni kezdett, majd észrevette, hogy az E-11-es lézerfegyvert, amit az itteni fegyvertárba vettem magamhoz rászegezem. Ekkor már ösztönösen menekülni kezdett, de én csak egy lövéssel megöltem.

- Hol a csomag? - ordítottam a kollégának

- Kilences cella. - s így egyenes oda tartottam, hogy a 300 ezres kis csomagot megszerezzem.

Majd miután ez sikerült - ami úgy 1-2 percig tartott - még gyorsan ráadattam egy rohamosztagos ruhát, s már indulhattunk is. Mind a négyen, mintha csak egy szokványos kis sétálgatás lett volna,
indultunk el a börtön részleg felől, majd félúton a hangár felé láttunk egy csoportnyi katonát, akik, hát fogalmazzunk úgy, nem nehéz kitalálni hova tarthatnak. Ekkor egy kicsit gyorsítottunk a tempón igyekeztünk nem a hajón maradni, de mégis, még a jedit el kellett valahol valahogy intéznem, ha élni akarok. A hangár előtti utolsó folyosó, ekkor a kollégára néztem, aki csupán csak bólintott egyet, amit először nem tudtam hova vélni, majd rájöttem, mire akar célozni. Zdenka ekkor egy kicsit mögöttünk volt lemaradva, ahogy pár perccel ezelőtt Ibres is, aki ekkor aztán elintézte egy gombnyomással azt, amin én eddig járattam az eszem. A folyosó ajtaja lassan elkezdett bezárulni, Zdenka próbált még
gyorsabban futni, s már-már úgy tűnt, hogy átjut, s már készítettem a fegyverem, hogy ha kell, lelőjem, de végül nem érte el, nem kellett volna sok neki, de nem sikerült.
- Menjünk - mondta, s én ekkor kezdtem rájönni arra, hogy mi is történhetett.

- Menj előre, figyelem nehogy kinyissa az ajtót - válaszoltam neki, mert már éreztem a csontjaimban, hogy mi fog történni, s eszembe jutott az a pár órával korábbi dolog, ahol azt hittem, a Birodalom lesz az ellenség, de nem, mostanra kiderült, hogy ki, vagyis inkább mi az ellenség. Egy véletlen folytán a csomag is velem maradt, valószínűleg a meglepettség miatt nem fogta fel, hogy a társam előre ment, de én se voltam rest olyannyira lemaradni, csupán csak egy kicsit, egy tűzharc is elég lesz majd, nekem nem kell még egy a hajón. Szóval tettem azt én is, amit tudtam, odalopództam a hajóhoz. Aztán nem lepett meg semmi, két lézerfegyver hangjait hallgathattam, ahogy a maguk furcsa ritmusukban ismétlődnek, amíg ez nem múlt el. Bár ez a vártnál hamarabb következett be. Intettem a csomagnak, hogy várjon a rámpa alatt, majd az E-11-el a kezembe felindultam megnézni, mi van a hajón. Akkor már tudtam, hogy csak 2 élőlény fog azzal elmenni, bár azt furcsálltam, hogy a hangár ennyire üres, mintha kiürítették volna, vagy talán az a hiba mégis igaz lenne, akkor viszont menni kell gyorsan.

A hajón aztán már csak az a látvány fogadott, ahogy a "kolléga" a két csempész holtestét húzza ki az ülésekből, aztán amint kiszúrt, máris az egyik ülés mögé rejtőzött, és csak egy pisztoly csövet láttam,
ahogy felém szegezi.

- Add fel, Ibres, nincs esélyed, egyébként sem tudod, kinek kell vinni őt.

- Tévedsz, spicli, a haverod köpött, hogy mindahányunkkal végeztetek volna, szóval úgy döntöttem, hogy megelőzöm a bajt, és a magam módján intézem a dolgokat

- Akkor meg buktad, drágám, itt ugyanis már vagy egy hónapja nem működik a hangárajtó, itt nem jutsz ki.

- Hazudsz... - ám sajnos, egy véletlen kimozdulás miatt ezt a mondatott Ibres sosem tudta többé befejezni.
Viszont így van egy új gond, kell a hajó, el kell tűnni, méghozzá gyorsan, az ajtólezárós trükk csak időt nyert, s lassan véget kell, hogy érjen, és már legalább egy csapat rohamosztagos is biztos keres, azokról nem is beszélve, akik lent maradtak, már ha hajlandók felvállalni, hogy szolgálatban ittak.

- Gyere - mondtam, s aztán elindultam egy másik dokk felé, aztán már csak egy ordítást hallottam, majd egy rohamosztagos két méterrel tőlem balra ráesett néhány konténerre. Gyorsan felnéztem, mi történik, s mintha Zdenkát láttam bár akkor nem voltam biztos benne addig, amíg egy kézmozdulattal egy tőle 5 méterrel odébb álló rohamosztagost le nem lökött, onnantól biztos, hogy őt láttam és a hangárirányító terem felé tartott.

- Di'kut! - ordítottam el magam örömömben, mérgemben, dühömben, bánatomban, meglepettségemben egyszerre, ez a bosszúszomjas erőérzékeny, ha kinyitja a légzsilipet, akkor elszökhetem innen, hiszen ő nem tudja azt, hogy csak úgy lehet innen kijutni. Ekkor megragadtam a csomag karját s azonnal visszaindultam a hajóra, az ottani halottakkal nem törődve mikor feljutottunk egyből lecsuktam az ajtaját a rámpát felvontattam a csomagot leültettem, majd a pilótaülésben vártam, mikor fogja a bolond dühe az én javamat szolgálni.
Ahogy a gépből láttam, Zdenka, és néhány rohamosztagos folyamatos tűzharcot folytattak, de lassan elérte a hangárajtót, s azt az egy dolgot, amit reméltem megtesz dühében, végül megtette.

A hangár zsilipajtaja kinyílt, a rohamosztagosok, a halottak, a konténerek és a szállítóhajó is, ha nehezen ugyan, de az űrbe jutott, s miközben beindítottam a gépet, még meg akartam keresni Zdenka holtestét, bár amit aztán nem sikerült, de bizonyos, hogy nem sikerült túlélnie, remélem, vagy ha sikerült is, a birodalmiak elkapják, s mivel erőérzékeny, megölik. Legalábbis azóta ezzel a mesével áltatom magam minden nap, amióta a 300 ezret megkaptam az árumért. Napok mennek egymás után, némi jobb luxussal, és a félelemmel, hogy egy nap még egy Zdenka nevű fickó kopogtat az ajtón.

És a végére egy korrekt kritika :)))
Kritika by Schiffert :)))
"Érdekesen indult a sztori. A karakterek némelyike meg is fogott, mások viszont teljesen hidegen hagytak. Sok olyan helyzet volt, amikor a sztori hirtelen váltott helyszíneket és úgy éreztem, hogy kimaradtak események/cselekmények. Maga a kimentési akció lefolyása nagyon hiányos volt, kiforratlan több helyen. A csillagromboló nem észlelte a siklót, csak pár száz méterre? Könyörgöm, azért ennyire még a birodalmiak sem vakhangyák. Az ahogyan végig masíroztak ide-oda a rossz fiúk, különösen kifelé menet, hát az már kezdet nálam átvágni tragikomédiába. Az pedig, hogy egy hangárban, egy csillagrombolón nincs semmilyen személyzet, hát attól kivoltam. És hogy a legcsekélyebb ellenállással jutottak ki a bűnözők, hát részemről nagy nem tetszést váltott ki. Maga a sztori jó lett volna, ha komolyabban van kidolgozva, részletesebben és logikusabban több helyen. A rossz fiúk közti bizalmatlanság és árulások viszont nagyon megkapóak voltak, jellemzően erkölcstelen, alvilági vonalúak. A hátrahagyott Erő érzékeny személy és a sztori főhőse közti lezáratlan ügy (és ezzel együtt a sztori lezáratlannak ható lezárása) nagyon tetszett viszont. Tartalmilag a történet jobb kidolgozás mellet nagyon ott lehetett volna, de úgy érzem, hogy az író csak összecsapta az egészet és nem igazán foglalkozott vele, nagy kár, pedig megérte volna. Helyesírás és fogalmazás szempontjából sok minden kifogásolható. Összességében egy vázlatszerű történetnek hat az egész, ami nem lett kidolgozva, kipofásítva, holott remek alapanyag lett volna hozzá. Ha lesz belőle egy feljavított verzió, ami orvosolja ezen hibákat, akkor mindenféleképpen jó történet lesz, de így korántsem az."